Rovatunk második szereplője, Luis Enrique-hez hasonlóan szintén nem mai fiú, de az egykori Barca-játékossal ellentétben még ma is aktív. Javier Adelmar Zanetti 1973. augusztus 10-én született Buenos Airesben, és idestova már 13 esztendeje az olasz Internazionale játékosa, sőt mi több, 35. életévéhez közeledve még mindig a nerazzurók egyik legfontosabb embere.
Pedig nem indult ilyen fényesen futballkarrierje, hiszen a 13 éves korában mindössze 140 cm magas, és alig 35 kilós fiút csenevész testalkata miatt eltanácsolták az Independientétől. Zanetti nagyon elkeseredett, de nem adta fel, orvosa hízókúrára fogta, ő maga pedig beállt kőműves édesapja mellé segédnek, hogy megerősödjön. Pozitív példaként lebegett a szeme előtt bátyja, Sergio Ariel pályafutása, aki a Deportivo Espanol-ban lett elsőosztályú játékos, de később a Racingban is megfordult. Javier a másodosztályú Talleres-ben kezdett újra futballozni, testvéréhez hasonlóan védőként, de rövidesen leigazolta őt az első vonalban szereplő Banfield. Huszadik születésnapján mutatkozhatott be új csapatában, nagyszerű teljesítményével pedig gyorsan felhívta magára a figyelmet, így az Argentína számára balul sikerült 1994-es vébét követően be is mutatkozhatott az albicelestében. Ennél jobb ajánlólevél nem is kellett az argentinokat egyébként is szívesen alkalmazó Internek, és 1995-ben szerződtették a hazájában Pupi becenévre hallgató játékost.
Olaszországban aztán hamar ráragadt egy új név, Il Trattore (Traktor), amely egyértelműen elképesztő munkabírására és fáradhatatlanságára utal. Zanetti ezidáig közel 600 hivatalos mérkőzésen lépett pályára a kék-feketék mezében, 14 edző alatt volt kirobbanthatatlan a csapatból, Giuseppe Bergomi 1999-es visszavonulása óta, tehát lassan 10 éve ő viseli a csapatkapitányi karszalagot. Ezzel kapcsolatban viszont kapott néha kritikát, ugyanis egyesek szerint csöndessége és szerénysége miatt nem igazán alkalmas a vezérszerepre, de Zanetti erre azt válaszolta, hogy ő elsősorban a játékával és a tetteivel szeretne példát mutatni, nem pedig a szavaival.
Tény és való, a „munkához” való hozzáállásában aligha találhat bárki valami kivetnivalót, Zanetti egyike azoknak a kevés futballistáknak, aki több poszton is képesek világszínvonalú teljesítményt nyújtani. A hátvédsor és a középpálya mindkét szélén bevethető, de belső középpályásként is kiválóan használható. A futóversenyt még ma is nagyon kevés támadó veszi fel vele, átjátszani szinte lehetetlen, nagyszerűen érzi a rövidpasszos játékot és beadásai is rendre pontosak. Amiben viszont abszolút utánozhatatlan, az a tökéletes labdakezelés és a védjegyévé vált szlalomjai, amikor is csatárokat megszégyenítő ügyességgel viszi el a labdát akár 3-4 ember között is. Az Inter-szurkolók bálványként tisztelik, mert soha nem tud rosszul játszani, amikor pedig baj van, akkor a hátára veszi a pályát, és foggal-körömmel harcol a győzelemért (lásd a Roma elleni meccs).
Legnagyobb sikerei az Interrel, a 1998-os UEFA kupa megnyerése (a döntőben hatalmas gólt rúgott), 2 „kissé felemás” bajnoki cím és 2 kupagyőzelem. Az argentin válogatottal az 1996-os olimpiai ezüstérem a legjobb eredménye, de 117 szereplésével már most ő számít a rekordernek, és még mindig nem vonult vissza a nemzeti tizenegytől. A klubfutballtól sem igen fog még egy ideig, ahogy elnézzük a mostanában mutatott formáját. A következő bajnoki cím már úton van, de a BL-győzelem még nagyon hiányzik, és a Liverpool elleni 0-2 pedig azt sejteti, hogy erre még várnia kell.
A híresen sportszerű játékos (9 éve nem volt kiállítva) a mindennapokban is gyakran bizonyítja jólelkűségét, több karitatív alapítvány és kezdeményezés is fűződik a nevéhez. A civil életben is feltalálja tehát magát, de mivel a sérülések szerencsésen elkerülték eddigi karrierje során, jó esély van arra, hogy elsőszámú foglalkozása még évekig futballista legyen.
Utolsó kommentek